Nyaralnimegyek.hu
HÍRLEVÉL
Országok



Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, s az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.Kína a föld harmadik legnagyobb területű országa, népessége meghaladja az egymilliárd főt.

Éghajlata a hatalmas terület miatt nagy változatosságot mutat, a dermesztő hidegtől az elviselhetetlen melegig. Északon (Peking és környéke) a tél decembertől márciusig tart. Ekkor a hőmérő ritkán emelkedik 0 fok fölé, viszont száraz és napos az időjárás. A nyár májustól augusztusig tart, ekkor gyakran van 38 fok is és az eső sem ritka. A legkellemesebb időszak a beutazásra a tavasz és az ősz, amikor a hőmérséklet 20 fok és 30 fok között mozog és nem esik eső. A középső területeken (Shanghai és környéke) a nyár (áprilistól októberig) hosszú, meleg és esős (főleg júliusban és augusztusban). Ugyanitt a tél rövid és hideg, a hőmérő majdnem ugyanazokat az értékeket mutatja, mint Pekingben. Délen (Kanton, Hong-Kong) a meleg és esős időszak áprilistól szeptemberig tart. Az ezt követő tél is jóval enyhébb, mint a többi területen.

Időeltolódás a magyarországi normál téli időszámításhoz képest  +7 óra. Kínában központilag egyetlen időzónát használnak (bár földrajzilag több is indokolt lenne), ami azt jelenti, hogy az egész, kontinensnyi országban ugyanaz az idő. A csapvizet sehol sem célszerű fogyasztani, de szinte minden sarkon lehet palackozott vizet ill. bármilyen üdítőt, sört kapni. A szállodaszobákban mindig van forró víz és - leggyakrabban - jázmin tea. Az európai konyhához képest az ételek részben ismeretlen alapanyagokból készülnek, ezért aki érzékeny ilyen fajta változásra, tegye meg a megfelelő előkészületeket az utazópatika kibővítésével.
A kínai étkezések rendszerint 6-8 különböző fogásból állnak, melynek kb. fele zöldségétel. Ehhez jön a rizs és a leves. Zárásként mindig gyümölcsöt esznek és keserű teát isznak. Evőeszköz a pálcika.

Kína hivatalos pénze a Yuan, hivatalos neve Renminbi, melynek általánosan használt és ismert rövidítése RMB, jelentése pedig a nép pénze. 1 Yuan fel van osztva 10 Jiaora, az pedig 10 Fenre. Pénzt váltani a szállodákban lehet és célszerű. Napi, központilag kiadott, egységes árfolyamon váltják a külföldi valutákat, ami egy bizonyos időpontban azonos minden váltóhelyen, viszont napról-napra változhat. A szállodák csak útlevéllel és leginkább csak saját szállóvendégeinek váltanak pénzt. A váltásról kapott bizonylatot érdemes megőrizni a nyaralás végéig, mert a repülőtéri bankok csak ennek felmutatásával váltják vissza a megmaradt kínai pénzünket az ország elhagyásakor.

Nyaralnimegyek.hu - Ahol a nyaralás kezdődik...
Minden Jog Fenntartva © 2012 nyaralnimegyek.hu