Nyaralnimegyek.hu
HÍRLEVÉL
Országok



Ciprus, amelyet Aphrodité szigetének, valamint a szerelem szigetének neveznek, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete, mintegy tízezer négyzetkilométeren terül el. Itt járva még a legigényesebb turistának sincs oka panaszra. A homokos tengerpart és a szikrázó napsütés korántsem az egyetlen dolog, amiben gyönyörködhetünk. A sziget egykor egységes egészet alkotott, jelenleg azonban két részre osztódik, merőben különböző hagyományokkal és előírásokkal.

Ciprus déli részét görög, míg északi részét török népesség lakja. Ebből kifolyólag előre el kell döntenünk, melyik részét látogatjuk meg. A sziget déli része az Európai Unióhoz tartozik, ezért előírásai megegyeznek az uniós tagországok törvényeivel, ideutazáskor elegendő felmutatni a személyigazolványt. Az északi rész határátlépéséhez azonban útlevél szükséges, amely a hazaérkezést követően még legalább hat hónapig érvényes. Ciprust főként nyáron lepi el a turisták áradata, de akad legalább egy ok, miért érdemes egész évben idelátogatni - a történelmi műemlékek miatt. A leglátogatottabb helyek közé a főváros, Nikózia, ezen kívül Larnaka, Aiya Napa, Limassol, és Pathos tartozik.


     






Nyaralnimegyek.hu - Ahol a nyaralás kezdődik...
Minden Jog Fenntartva © 2012 nyaralnimegyek.hu